Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Írások

 Galócakirály a Tiszán 

 
Sokféle halat fogtam már eddig, de galócát még soha. Tudom, lesznek olyanok, akik majd felszisszennek e sorok olvastán. Merthogy mit keres a galóca a halak között, hiszen az köztudottan gomba.
Pedig a halak között is van galóca, és nem is akármilyen fajta. Dunai galóca a hivatalos neve, de szerencsésebb volna tiszai galócának hívni, mert a Dunából nálunk már rég kiveszett. A Kárpát-medencében ma jószerével csak a Tiszában meg egy-két hegyi mellékfolyójában találkozni vele. Állítólag van belőle a Drávában és a Murában is, de a magyar szakaszon emberemlékezet óta nem látta őket senki. Vagy aki látta, hallgat róla.
Az igazat megvallva a tiszai galócát látók sem bőbeszédűek. Azért nem, mert aki galócát lát, azt általában meg is fogja. Pedig tilos; pontosabban fogni lehet, de vissza kell engedni, hiszen védett.
Januárban egy régi ismerősöm Tiszabecs alatt fogott egyet. De ő sem dicsekedett el vele, csak sokadik unszolásra mondta el a történetet.
Még a nagy fagyok előtt, januárban csónakkal csorogtak lefelé a Tiszán. Tudjuk, télen milyen csendesek, némák a folyók. Nincs egyetlen rablás, loccsanás, de még moccanás sem a vízen, már-már reménytelenül kihalt minden. A vízen már apróbb jégtáblák úsztak, a csendesebb zugok be is fagytak. Ketten voltak, s tudták, komolyabb kalandra nemigen számíthatnak. Rapaláztak. Középen mentek, kifelé, a kövezés tövébe hajigálták a woblert. Persze nem jött semmi. Még domolykó sem, pedig azt hébe-hóba télen is meg lehet akasztani. Később mélyen járó tviszterekkel, majd súlyos, nagy fejű gumihallal próbálkoztak. Leengedték egészen a fenékre; de csak egy ideig, mert a csali állandóan leakadt. Be is szakadt rendesen. Már odamaradt vagy öt, amikor egy nagy kanyarhoz értek. Ismerősöm cimborája unta kegyetlenül a horgászatot, fázósan kucorgott az első ülésdeszkán. Csak arra lett figyelmes, hogy hajlik a társ botja. Füle botját se mozdította azonban, látott ő már aznap elég bothajlítást. Leakadás, szakítás lett vége.
Most azonban nemcsak a bot hajolt. A zsinór is rohant. Felfelé a sodrással. Süllőre gondoltak elébb, de aztán, hogy csak nem akarta feladni magát, egyre jobban belelkesedtek. A téli süllőben nincs ekkora erő. Ez csak galóca lehet! Az is volt. Jó hétkilós, szájában az arasznyi gumihallal. Túl volt már egy majd' negyedórás küzdelmen, de még a csónakban is kész volt a harcra. Ott látszott csak, milyen fenséges jószág.
Királyi hal valóban. Amikor még tiszták voltak a folyók, és a nyarak sem voltak ilyen veszett melegek, nálunk is gyakoribb volt. A régi iratok tudnak ötven-hatvan kilós példányokról is, az elmúlt fél évszázadban viszont a tíz-tizenöt kilósak is nagynak számítanak. Vagy tíz éve a Mura osztrák szakaszán állítólag fogtak húszkilósat is belőle, de azt aligha látta bárki. E fejedelmi halnak tér kell, pláne a nagyjának. A másfél-két kilósak lehet, hogy megélnek a Murában is - a felső szakaszáról beszélünk! -, de hogy húszkilós élne ott, az majdhogynem kizárt. A Felső-Tisza mellékfolyóiban, a Visóban vagy az Izában sem nő nagyobbra. (Sőt, ott már egyáltalán nem nő, mióta a román bányák kotyvaléka minden komolyabb következmények nélkül beléjük ömlik.)
A folyó bővebb vizű, magyarországi részeire is csak télen, az íváskor vándorol le. Nagy loccsanásokkal kergeti az apró halakat, ilyenkor lehet a legbiztosabban lépre csalni őket. Öt-hat évente egyet. Az elmúlt harminc évben én is mindössze kétszer találkoztam vele. Egy nyíregyházi halboltban (!) meg egy öreg tiszabecsi orvhalász konyhaasztalán. Tavasszal, Árpád-napkor fogta az öreg, tizenkét kilósnak mondta. Én már csak megpucolva, feldarabolva láttam. Meg is kóstoltam. Sosem ettem finomabbat nála.
Balogh Géza írása

És egy érdekes kutatási adat a Nimfea.hu Természetvédelmi portálról:

A Nimfea Természetvédelmi Egyesület Halfaunisztikai Munkacsoportja a Felső-Tiszán végzett NATURA 2000 fajokra vonatkozó felmérést a 2006. március 24-én. A helyszín a Tisza Tiszabecstől Tiszacsécséig tartó szakasza volt. Az előjelek nem tűntek túl optimálisnak, ugyanis vélhetően a Kárpátokban elindult hóolvadás miatt a vízállás viszonylag magas volt, amit még tetőzött a folyó nagymértékű zavarossága is.
A fogási eredmények a kedvezőtlen körülményeknek megfelelően viszonylag szerényen alakultak, kevés faj- és egyedszámmal prezentálva a Felső-Tisza egyébként változatos halfaunáját. Mégis bekövetkezett azonban az, amire csak titokban lehetett számítani: Milota térségében a szélvízen sodródva egyszer csak egy nagy, ezüstfehér test bukkant fel a parti bokrok alól. Galóca! A sebes, megáradt víz miatt először túlsodródva, de aztán a csónakot szerencsésen megállítva sikerült a halat „kartávolságra” megközelíteni, majd beemelni. A hal standard testhossza 610 mm, tömege kb. 3 kilogramm volt, mérés és néhány fotó elkészítése után után épségben visszabocsátásra került.
A pisztrángfélék családjába tartozó dunai galóca (Hucho hucho) a bő vízhozamú hegylábi folyóvizek hala, kedvelt tartózkodási helye nagyjából egybeesik a folyó paduczónájával. Akár 30 kilogramm testtömeget is elérhet, sőt régi leírások 50 kilós galócákról is tesznek említést. Manapság az ekkora méretű galócákkal az európai kontinensen nem nagyon lehet találkozni, az előkerülő példányok általában ezeknél jóval kisebbek.
Eredetileg a Duna vízrendszerének endemikus hala, azonban – elsősorban horgászigények miatt – más vízrendszerekbe is betelepítették. Mivel külföldön mesterséges szaporítását is eredményesen megoldották, ezért mára jónéhány, számára megfelelő körülményeket nyújtó élőhelyen megtalálható a faj.
Magyarországon igen ritkának mondható, a Dunából, a Drávából és a Felső-Tiszából vannak szórványos előfordulási adatai. A dunai galóca természetvédelmi jelentőségét fokozottan védett besorolása is kifejezi.
 
Forrás:horgászat.hu
 
Harc az óriás vizával 
 
Öreg halászok mesélték a Bagaméri-Duna-ág partján. A viza volt a legnagyobb hal az itteni Duna ágakban, hazája egyébként a Fekete-tenger és a Kaszpi-tenger. Itt elérheti az 1500 kg. súlyt is és 8-9 méteres hosszúságot. Akár a 100 éves kort is megélheti. A Fekete-tengerből úsztak fel ide a szigetek közti csendes vizekbe ívni. Hatalmasra megnőttek, több mázsás is akadt köztük. Nem volt hát könnyű kifogni őket.
Táplival, varsával csak az apróbbakat lehetett kiemelni, a nagyobbak széttépték a hálókat. Erős tartókötelet kötöttek ki az ágon, át egyik partról a másikra. Erről a kötélről lógott a vízbe öt-hat erős, kovácsolt vizahorog a rátett csalival. A viza kÍváncsi hal, körül úszkálta a horgot, orrával meg is böködte és ha kedve kerekedett bekapta. A halász erősen fogta a kötelet, s ha tehette, a bókonyra akasztotta. Az erős viza menekült és húzta a ladikot, úgy szelte a vizet mint egy motorcsónak. Egy nagyobb rántás és már - pottyant is vízbe a halász. Sok halászt megfürdetett a viza, jó ha visszatudtak mászni a csónakba.Volt, hogy egy órán keresztül vontatta a csónakot mire kifáradt. Azután szépen a csónakmellé húzták és baltával csapták fejbe, csak így tudták elcsikkasztani. A vizának van a legkitŰnőbb húsa, ezt sokan állították. Sózva vagy füstölve tartósították. A pozsonyi és bécsi halpiacra is szállítottak mert igen kelendő volt.
A múlt század végi vízszabályozások óta már nem tudnak a vizák felúszni az Al-Dunán keresztül, így lassan elfogytak az itteni vizekből, és csak az öreg halászok emlékeznek vissza rájuk. A magyar folyók egykori óriásai a viza - vizeikből szint teljesen eltűnt. Pedig hajdan százával fogták, még mázsás példányit is a Dunában. A viza a földkerekség folyóinak legnagyobb hala, hazája a tenger : Fekete-tenger, Kaszpi-tenger. Itt elérheti az 1500 kg. súlyt is és 8-9 méteres hosszúságot. Akár a 100 éves kort is megélheti.
 
Forrás:horgászat.hu

 

Horgászat a nádasban



Kevés olyan horgászmódszert tekinthetünk annyira magyarosnak, mint a nádi pontyozást. Talán még a harcsára való kuttyogatás jöhet szóba e tekintetben. Mindkét horgászati módszer sok kitartást igényel. A nádi ponty horgászat - első sorban a Balatonhoz köthető, de kialakult a Velencei-tónál a Tisza-tavon és a nagyobb nádassal rendelkező tavainknál. A módszer, nem csak hatékony hanem rendkívül hangulatos is. A nádi pontyozás legendás eszköze a bambuszbot, melyet házilag készítettek a szakavatott horgászok. Maga a nyers bambusz beszerzése is körülményes volt, mert kevés helyen tenyészett a horgászbotnak is alkalmas fajtája.

 

Hogy készült a bambusz horgászbot ?

Augusztus végén vágjuk ki 4-5 méter hosszú bambuszszálat. De, lehetőleg a legegyenesebbiket. Most egy év szárítás jön - irány a padlás vagy a kamra. A legideálisabb valami nagy belmagasságú csűr lenne. Ugyanis, súllyal kell húzatni függőleges helyzetben. Ahogy távozik belőle a nedvesség, bizony hajlamos a vetemedésre, csavarodásra, ezt akadályozza meg az pár kiló súly, amit a bambusz aljára rögzítünk. Jövő év nyarán elővesszük az így kiszáradt bambusz botot és gyenge láng fölött még egyengetünk rajta, a bambusz érdekes tulajdonsága, hogy a nyílt láng hatására kiegyenesednek a kisebb vetemedései. Az ízekre vigyázni kell nehogy megkapja a láng. A bütyköket megcsiszoljuk, majd bandázsolásal felkötjük a gyűrűket. A régi időkben duralumíniumot használtak, porcelán betéttel. Évenként - "MATRÓZ" márkájú csónaklakkal óvjuk elkészült horgászbotunkat. Igényesebb horgászoknak, már a 40-as években is volt valamilyen horgászorsó a boton. Ezért, érdemes orsótartót is felszerelnünk, a már majdnem kész bambusz botunkra. Zárójelben jegyzem meg (a régi idők szerelmeseinek), hogy pár éve még horgásztak az öregek a Balatonon olyan 5 méteres egybe bambusz bottal - amin a pár méter - (kb. 10 méter) zsinórt 2 db. egymástól 20 centire bevert kampó tárolta. A horgászzsinór is ehez a szerkóhoz van kiválasztva, 70-80 - as átmérőjű. Ezt a bambusz horgászbotot mintha csak a csónakos nádi pontyozáshoz, teremtette volna a mindenható. A nádban nem lehet nagyon elengedni a pontyot, ezért orsóra nem igazán van szükség. A hosszú erős bot feladata a fárasztás volt, - a hatalmas nádi pontyokat pedig a vastag zsinór tartotta pórázon. Későbbi időkben, igény mutatkozott a több részes bambusz botokra is, mert a közlekedés lehetetlen egy ilyen öt méteres dióverővel. A több részből összerakható botok már nem tudták azt - erőben, rugalmasságban amit az egy darabból lévők, elkészítésük pedig otthoni viszonyok miatt lehetetlen, a precíz toldatok és illesztékek miatt. Egyébként, ezek a több részes botok maradta meg hírmondónak az utókornak. Az 5 méteres "egybebambusz horgászbotok" a nagyfater halála után rendszerint szőllőkaróként végezték vagy a sufni mellett enyésztek el - az emlékekkel együtt. (horgasz.blog.hu)

A ponty a vízinövényekkel benőtt part menti sávban, így a nádasokban és környékükön tartózkodik legszívesebben. A nádi pontyozás egyike azoknak a horgászmódszereknek melynél nem keressük a halat hanem szoktató etetéssel tartjuk helyben. A nádi pontyozáskor alapvetően úszós horgászatról beszélünk, azon belül is a feltolós vagy felfektetős módszerről. Amennyiben a part menti sávban nagyobb egybefüggő nádas van, jó esélyünk lehet a pontyfogásra.

Horgászállásunk kialakításának szempontjai a következők. Nagyon fontos az uralkodó szélirány meghatározása, mert ha rossz helyen karózzuk le csónakunk, tengeribetegek lehetünk a csónak állandó himbálodzásától, vagy szeles időben úszónk gyakran a nádasban landol a dobást követően. Ezek figyelembevételével keressünk egy védett öblöt ahol a vízmélység legalább 1 méter. A dobást, zavaróan belógó nádszálakat kössük össze vagy vágjuk le. A szoktató etetésünket, csak a meder alapos vizsgálata után kezdjük meg, a vízben lehetnek éles vasdarabok, kötelek, üvegcserepek, torzsák. Az ilyen helyeket elkerüli a ponty.

A horgászhelyünk kitakarítása után, jöhet a szoktató etetés, van aki apró szemessel kezdi, hogy az idecsődülő keszegfélék, minél hamarabb "kifürödjék" a helyet. A szemes kukorica is előbb utóbb meghozza a halat. Mindenképp türelemjáték ez a fajta horgászat, mert lehet, hogy 3 nap múlva már ott a jó hal, de lehet, hogy heteknek kell eltelnie. Ne sajnáljuk az időt , ha tehetjük minden nap azonos időben látogassuk meg horgászhelyünk és etessünk be. Ha módunkban áll pár nap elteltével tapogassuk ki a feneket, - kemény-e már a talaj, elfogyott-e a kukorica. Amikorra beérett a szoktató etetés már elég a horgászat kezdetén és befejeztével pár marékkal megszórni a helyet. Csalik tekintetébe a száraz kukorica, az áztatott és főtt kukorica valamint a krumpli jöhet szóba. Van aki a fúrt kukoricára, van aki a fűzött mogyoró krumplira esküszik.

A kitartó etetés majdnem minden esetben meghozza a halat. Amennyiben minden körülmény ideális elkezdhetjük a horgászatot. A módszer lényeges eleme a pontosan dobható, csúszóra szerelt, könnyű és stabil - feltolós vagy felfektetős úszó. Valamint úszónk el kell viselje a nádszálak és torzsák közötti "kiképzést". Mindkét úszófajta antennája legyen hosszú, így látványosan fogja mutatni a csali felvételét. Sajnos ilyen úszót szinte lehetetlen kapni. Horgunk erős vastaghúsú legyen : 1-2 körüli méretben. Rövid előkére van szükség, az ólmozás egypontos és a horogtól 3-7 centire van.

Zsinórunk legyen 40-es legalább, horgászbotunk 4 méter körüli erős de rugalmas (a bojlis botok ideálisak lehetnek), orsónk strapabíróan, fékre egyáltalán nincs szükség, mivel a menekülő halat nem szabad beengedni a nádba.

Forrás:horgászat.hu
 

 

 

Cikkek

Viccek

2012.08.24

 

A pisztráng (Dr. Pelech E. János, 1879) 

2012.02.19

 Kedves horgász barátaim, most egy olyan irodalmi különlegességgel szeretnélek benneteket meglepni, amihez foghatóval, ritkán találkoztok. Ez a kis írás 1879 ben látott napvilágot, a (Magyarországi Kárpátegylet évkönyvének a VI. évfolyamban), szerzője : Dr. Pelech E. János, felsőmagyarországi orvos ember.